Legyek ura(k)

 

Kép a netről

Kislány koromban hallottam, hogy a kecelieket „legyeseknek”, a kiskőrösieket „tökmagosoknak” akasztóiakat „bicskásoknak” csúfolták.

Azt nem tudom, a kőrösiek miért „tökmagosok”, azt viszont sejtem, az akasztóiak miért „bicskások”.

Rólunk úgy szólt a fáma, hogy valamikor a nagyeszű keceliek úgy akartak megszabadulni a sok légytől, hogy felhajtották őket a padlásra, és elvették onnan a létrát. Tény, hogy ma is „legyesek” a csúfnevünk.

Az én (gyanítom) végtelenített történtem főszereplői is a legyek.

Nyáron legjobb csak diófa alá húzódni, ami éppen az udvarunk közepén szolgál nekünk már sok éve hűvössel.

Tavaly aztán kialakítottunk a fedett részen egy szabadtéri mini konyhát, gáztűzhellyel, polcokkal, amikre a legszükségesebbeket teszem, hogy mindig kéznél legyenek.

Elsőként raktam fel a legfontosabbat, a kotyogó kávéfőzőt. Boldog lehetett, hogy kikukáztam a speiz egyik elfeledett csücskéből, elég régen volt használatban. Cukortartó, kávétartó, csészék mellé, minden együtt a kellemes diófa alatti csevejhez.

Edények, kicsi, nagy, evőeszközök, só, bors… ilyesmik.

Elhatároztam ugyanis, hogy kinn főzök!

„Ez olyan lesz, mintha a Duna-parti telken nyaralnánk. Közben meg ki sem kell mozdulni!” ─ mondogattam Zuramnak. „Minden nap nyaralunk!”

Meg is főztem egy-két finom ételt, illatfelhők szálltak a levegőben! Kinn ebédeltünk a hűvösben… jó ez na!

Kálváriám ekkor kezdődött!

Ugyanis egyre több légy sorakozott fel, szoros harci állásba rendeződve, s napról-napra hevesebben rohamozták az asztalt, meg bennünket.

Pofátlanul, szemtelenül támadtak, lehetetlenné tették az ott tartózkodást. Honnan, honnan se, de rajzottak, mindenre rászálltak, ha nem vigyáztunk, a szemünkbe is belerepültek.

Jójó, vannak állatok a szomszédban, nincs is ezzel semmi baj, vidéken élünk, így természetes. Nincs más hátra, védekezni kell légy ellen! Majd megoldom én, nem is szólok a Zuramnak! ─ határoztam el.

Hol is kezdjem… megyek a Százforintos Boltba, kérek tanácsot. Elképzelésem szerint csak kapható valami jó spay, amit ajtókra, kuka tetejére, a kiülőnk tartóvasaira ráspiccelek, és ettől majd lehullnak a legyek.

Kérésemre azt válaszolta az eladó hölgy, hogy nekik sajnos nincs ilyen, de menjek Sanyihoz (keceliek tudják, ki ő, a neve egy a Háztartási Bolttal), nála vett ő is remek szert, csak kifújkálta és tényleg irtotta a legyeket.

Pattanok a bicómra, irány Sanyi, elhadarom, mit szeretnék. Sanyi azt mondja, sajnos nincs neki ilyen, nem is tudja, mire gondolt az eladónő. Tudna ugyan olyat adni, ami a piros bogarak ellen jó, de nem garantálja, hogy a legyek is meghökkennek tőle. Azt javasolja, nézzem meg a Gazdaboltban, nekik aztán biztosan van ilyen szerük.

Bicóra fel, el a Gazdaboltba. A légyproblémám akkora, hogy nem is fordulok én segédhez, vagy más eladóhoz, egyenesen a főnöknek kell elmondanom a gondom, s kérek tőle tanácsot.

Ki tudna segíteni, ha nem ő?!

Kicsit töpreng, majd azt mondja, spry nincs, de van itt egy szer, amit, ha vízben feloldok, és ecsettel felviszem a légyjárta területekre, azok onnan hullani fognak, mint a legyek… hehe!

Hááát, ez 1450 Ft, de várjak csak, van itt egy olcsóbb, szintén légyirtó. Ezt fel sem kell kennem, két kis műanyag tégelyben valami apró, sárga granulátum, szex attraktáns tartalmával csak úgy vonzza a legyeket. Semmi faxni, kiteszem a tégelyeket, oszt jónapot!

Jejj, vidáman kerekeztem haza, ki a tégelyt… leselkedem. Zuram majd csak csodálkozni fog, hogy hová lettek a legyek!

Leselkedem egész délután, és egyre jobban szidom magam, miért is nem vettem meg a dupla áru, de biztosan sokkal jobb szert, ha már egyáltalán költöttem. Merthogy a legyek messzire elkerülik az én szexcsapdámat vagy attraktársomat vagy mimet…, amelyik meg véletlenül arra vetődik, vidáman vitorlázik tovább.

De nem adom meg magam, másnap reggel irány a Gazdabolt! Mondom a főnöknek, baj van, nem használ a szer. Jöttem a drágábbért, az már biztosan hatékony lesz.

Pedig ─ mondja ő ─ pár éve még neki nagyon jól bevált.

Polcról leemeli a drágábbikat, ez már csinos papírdobozban, benne egy tehetős, fehér műanyagtégely. Kinézetre is bizalomgerjesztő, gondoltam én. Főnök úr még újra el is olvassa, hogyan használjam, megismételve a tegnapit. Mint mondja, ebben is van az a szex attraktáns, ami odavonzza a legyeket!

Vízzel hígít, felken, légy összesöpör… játszódik le közben a képzeletemben.

Tekerek haza megelégedett vigyorral. Most megvagytok! Most aztán nem röpködtök az orrom előtt! Fülemben a „győzelmi induló” zengedez, annak ütemére tekerem a bicajom teljes elszántsággal.

Idő híján megkérem a Zuramat, vegye kezébe a dolgot, áztassa már be a csodaszert, mert az ebéddel kell foglalkoznom.

Azért fél szemem rajta, felügyelem, hogyan csinálja. Ahogy felbontja a fehér tégelyt, és önti ki annak tartalmát, kissé megszeppenek. Merthogy ugyanolyan sárga, apró granulátum, mint ami a tegnap vásárolt tégelykében árválkodik légytelenül, szexizé ide vagy oda.

Gyanús ez nekem, kikukázom a tegnapi papírjait a szemetesből.

Nem hiszek a szememnek. Ugyanazt a szert vettem meg kétszer, ugyanazon nevűt, hatóanyagút. Az első kisebb kiszerelésben, (2x15g) a második napi vásárlás pedig 100g.

Dühömben megfogalmazom magamban a mondandómat, amit majd alkalomadtán egy szuszra elmondok:

„Hát kérlek szépen, drága főnök úr!

Hogy a szer nem használ, arról ugye nem tehetsz, ezt kapod, ezt kell eladni.

Hogy ’szőke’ vagyok, mert megvettem ugyanazt kétszer, hiszen feltétlen bíztam Benned, arról sem tehetsz.

De, hogy elveszítetted a bizalmam, és elveszítettél egy vevőt, arról már igenis Te tehetsz!”

Ezzel a gondolatsorral aztán ki is adtam a dühömet, és bár nem bíztam benne, felkentem, ahova csak tudtam a szexmicsodát.

De hogy stílszerű legyek,  b…tak rá a legyek!

Na, ekkor feladtam. Nem harcolok velük. Legyőztek.

Lepakoltam a polcról, megszüntettem a konyhát.

Vettem néhány hagyományos ragasztós csíkot, kirajzszögeztem a fedett kiülőke oldalára, fél méterenként lógtak, arra aztán rengeteg felragadt. Igaz, naponta rángattam ki a hajamból egyik-másik csíkot, mert mindig belefejeltem.

Fujj, undorító!

Idén tavasszal megint kipakoltam a konyhai kellékeket, ilyenkor még nincs annyi légy, amíg lehet, élvezem a kintlétet. Ha megint megérkezik a sereg, majd behúzódom a lakásba.

Úgy egy hónapja ismét felragyogott a remény!

Vendégeket fogadtunk, és jó idő lévén a diófa alatt ebédeltünk. Szó esett az én tavalyi nagy harcomról és legyőzöttségemről.

Vendégeim szerint nem probléma a légy, csak vásárolni kell egy elektromos, ultrahangos légyriasztót. Ők már tavaly ezt használták, és ez az eszköz jó százötven méterre elriasztja a kis mocskokat. Hú, nekem ennyi távolság tőlük pont elég lenne!

Igaz, hogy nem olcsó, de megéri az árát, és a tetejébe kettőt is küldenek az összegért.

Nem sokáig tétlenkedtem, gyorsan megrendeltem az elektromos, ultrahangos kütyüt, szerencsére gyorsan teljesítették a rendelést, egy héten belül ki is szállították.

Most már harmadik hete ő harcol a legyekkel! Három színben is riogatja őket, a piros állandóan ég, a sárga és a zöld felváltva villognak, nyomják ki az elektromos és ultrahangos hullámokat az ellenségre. Azok meg csodálkozva röpködik körül.

Én nem tudom, mi lesz a vége, de szerintem sajnos a mi legyeink nem elég okosak.

Félek, nem tudják, hogy az ultrahangot nem szabadna jól viselni, és azt sem tudják, mennyi az a százötven méter, amin belül nem illene ennyire virgoncnak lenni.