Hétvége van, és nagy örömünkre, megint unokázunk.
Laci papa, Nikike, Zolika és én vacsorázunk, közben beszélgetünk.
— Nekem ma megint nem volt jó napom! — mondja Niki.
— Miért, mi történt, kicsim? — kérdezem.
—
Hát kinevettek, mert ebédnél véletlenül majdnem a tanító nénik levesét
vittem el. Mert csak azok sorakoztak ott, azt hittem, a miénk.
— Ez nem nagy baj, előfordul. Biztosan nem lett belőle probléma.
— Nem hát, sőt a konyhás nénitől kérhettem nagy adagot!
— Hiszen nem is szereted a levest! — mondom.
—
Úgy van, de ez cérnametéltes volt. A tanító néni is csodálkozott, hogy
fért annyi a hasamba! Mondta is, hogy becsületes vagyok, álltam a
szavam, mert ígéretemhez híven mindet megettem!
— Legyél is mindig becsületes, kicsim! — simogatom meg a szememmel.
—
Az is vagyok! Még nem is hazudok, nem úgy, mint egyesek! — és
jelentőségteljesen néz a mellette ülő kisöccsére, aki elengedi a füle
mellett, egykedvűen eszik.
Niki nem hagyja:
— Nem hazudok, mint egyesek! Mint aki itt ül mellettem!
— Ja, a Laci papa! — mondja Zolika, és nagy nyugalommal vacsorázik tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése